Válassza az Oldal lehetőséget

Márciusban debütálhat a Viliv S5

A netbookok dömpingjében kevesebb szó esik a MID eszközökről, pedig ebben a kategóriában is várható néhány igazán nagy durranás. Az első patinás szereplő a Viliv S5 lehet.

Az Intel Atom processzorral szerelt gép méretét meghazudtoló képességekkel rendelkezik: a formás házban többek között 1 GB RAM, 1,8 hüvelykes merevlemez, beépített GPS vevő, DMB-tuner és egy 1024 × 600 képpont megjelenítésére képes, érintésre érzékeny kijelző is helyet kapott. Az eszköz operációs rendszereként még a jó öreg Windows XP tündököl, azonban a felhasználói élmény növelése érdekében a gyártó egy szemrevaló grafikus felülettel is ellátta az S5-öt.

Márciusban debütálhat a Viliv S5

A hozzávetőleg 6 órás akkumulátoros üzemidővel rendelkező készülék hivatalos bemutatkozására már nem kell sokat várni, hiszen a gyártó tervei szerint erre néhány héten belül sor kerülhet.

A szerzőről